A hálózat világa

Teljesen új társadalmak épülnek manapság. Nem láthatod őket, csak a számítógéped képernyőjén. Nem látogathatsz el közéjük, csupán a billentyűzeteden keresztül. Az úthálózatuk drótokból és fénykábelekből áll, beszédüket egyesek és nullák sorozata továbbítja. Mégis, a kibervilágnak ezek a közösségei ugyanolyan valóságosak és ugyanúgy vibrálnak, mint azok, amelyeket a földgömbön vagy a térképen lehet találni. Valódi emberek vannak a túloldalon, a monitorok mögött, a hálózat más pontjain. És felszabadulván a fizikai korlátoktól, ezek az emberek összetartó és hatékony közösségek új típusait fejlesztgetik, olyanokat, amiket sokkal inkább a közös érdeklődés és cél határoz meg, mint a véletlen földrajzi közelség; olyanokat, amelyekben igazából csak az számít, hogy mit mondsz, hogyan gondolkodol és érzel, s nem az, hogy hogyan nézel ki, hogy beszélsz, vagy hány éves vagy.

Mitchell Kapor előszava a "The Big Dummy's Guide to the Internet" 2.0 verziójához (1993)

Eredetileg megjelent itt:
NIIF Információs Füzetek
I. 11.
Drótos László
Beilleszkedés a hálózat virtuális világába
,
minimális változtatásokkal, kiegészítésekkel, amikért én vagyok felelõsé tehetõ...

Bevezetés a hálózat világába

A nagy-távolságú számítógépes hálózatok 20-25 év alatt civilizációs jelenséggé váltak, a távoli számítógépek összekapcsolásának ötlete végül nem azért vált fontossá, mert így a katonai eszközök akkor is irányíthatók maradnak, ha az ország egy részét atomtámadás éri, hanem mert elszigetelt emberek és országok kerültek kapcsolatba; az emberiség által felhalmozott tudás mind nagyobb százaléka érhető el bárkinek, bárhol és bármikor s az emberek valamelyest ellensúlyozni tudják vele a politika és a tömegkommunikáció egyoldalú, torzító képét a világról. Kialakult egy "virtuális" társadalom és egy sajátos szubkultúra. Aki szeretne hasznos és megbecsült polgárává válni ennek a kibervilágnak, annak természetesen előbb meg kell ismernie a törvényeit, nyelvjárásait, szokásait és legendáit.  Az Internet egy újfajta kommunikációs eszközt is jelent. Ez a csatorna olyan hatókörű és hatékonyságú, amilyennel korábban soha nem rendelkeztek ilyen széles tömegek, s ráadásul sokak számára gyakorlatilag ingyenes. Ugyanakkor több olyan sajátossága, előnye és hátránya, sőt veszélye van, ami megkülönbözteti az élőbeszédtől, a telefonálástól, az írásban való kommunikációtól, vagy az elektronikus sajtótól. Ezzel is érdemes tisztában lenni, hogy elkerüljük a leggyakoribb csapdákat. Egyre nagyobb mennyiségben ömlik az információ, s rajtunk áll, hogy mennyit és hogyan használunk fel belőle. Meg kell tanulnunk és meg kell másokat is tanítanunk arra, hogy hogyan kell ezt az információözönt kezelni és kordában tartani, hogy ne fulladjunk bele.

A hálózatok úttörõi, az elsõ vagy legfontosabb szolgáltatások és szoftverek kifejlesztői minden országban – az Internet (h)õskorában elsõsorban az USA-ban és Skandináviában – jellemzően fiatal, angolul beszélő, technofil típusú emberek (többségükben férfiak) voltak. Az õ világnézetük, érdeklõdési körük, "stílusuk" még ma is érzõdik a hálózatokon kialakult kultúrán, de természetesen közben jó néhány más társadalmi rétegből, szociális csoportból is megjelentek emberek a kibervilágban, akik magukkal hozták a saját kultúrájuk elemeit, viselkedésmódjukat, kommunikációs szokásaikat. Mostanában például az egyik legizgalmasabb kérdés errefelé, hogy hogyan fognak beilleszkedni azok az "új lakók", akik elsősorban üzleti lehetõséget látnak a hálózatokban. Ugyancsak 1994 végének eseményei közé tartozik, hogy a nagy, de korábban eléggé zárt kereskedelmi rendszerek (pl. a CompuServe, az America Online, a Prodigy) "ráengedik" az elõfizetõiket az Internetre – ami egyik napról a másikra milliónyi új felhasználót jelent –, s ezt anélkül teszik, hogy előtte megismertetnék őket az Interneten érvényes "játékszabályokkal". Ilyenkor szinte a népvándorlás korához hasonló kulturális konfliktusok keletkeznek.

Az Internet, a Bitnet, vagy a Usenet elsõ éveiben a hálózatokkal foglalkozó emberek – kis túlzással – jóformán mind ismerték egymást. Az ember napi néhány óra szabadidővel akár az összes levelező lista vagy hírcsoport teljes anyagát elolvashatta és ki tudott próbálni minden új online szolgáltatást. Ezek már jó néhány éve lehetetlen feladatok. (Ha csak a hazai hálózatot tekintjük, itt valamikor 1994-ben állt elő ez a szituáció.) Természetesen a kezdeti, "ősrobbanás" elõtti állapot kedvezett egy egységes virtuális társadalom és kultúra kialakulásának; a mostani, "fénysebességgel" táguló világhálózaton egyre inkább kialakulnak olyan "szigetek", melyek között alig van információáramlás és így saját szubkultúrájuk jön létre (üzleti, kormányzati, tudományos, iskolai, hacker stb. felhasználói csoportok, ill. kultúrák). Ez paradox módon annak ellenére bekövetkezik, hogy – mint az előbb említettük – a korábban fizikailag elkülönült hálózatokat egyre inkább összekapcsolják egymással.

A (h)õskor "népszokásainak", "vallásos rítusainak", "szent könyveinek" elemei és emlékei azonban még ma is jelen vannak a kibervilágban: most is vannak mindenki által ismert "hálózati hõsök" és "nagy öregek", akiknek a neve összekapcsolódott az általuk kitalált szolgáltatással vagy információforrással (pl. a Yanoff-lista, a D. Kovacs-directory, a Zimmermann-féle PGP titkosítás); közös "ellenségek" (pl. a monopol helyzetükkel visszaélõ telefontársaságok, a hálózatot gátlástalanul reklámra vagy egyéb üzleti célokra kihasználó emberek, az óriás szoftvercégek, melyek egyre inkább megpróbálnak diktálni a hálózatokon is); "alapmûvek" és "bibliák", melyek esetleg nem is számítógépes témájúak (pl. "The Cuckoo's Egg", "The New Hacker's Dictionary", "Zen and the Art of the Internet", "Neuromancer", "The Hitchhiker's Guide to the Galaxy"); "tabuk" és "fõbenjáró bûnök" (pl. ha valaki a listának küldi a listservernek szánt parancsokat, vagy ha vírust, rémhírt, lánclevelet enged szabadon a hálózaton).

S vannak legendák, ezerszer elmesélt történetek, elcsépelt viccek és beugratások, melyekhez mindig van elég "újszülött" a hálózaton, akiknek a dolog új. (pl. az Internet "worm", a "zöldkártyás ügyvédek" támadása (spamming), ill. a "modemadó" vagy az e-mail levél útján terjedõ vírus rémhíre). S persze, mint minden rendes közösségnek, a megrögzött "networkereknek" is megvan a saját szakzsargonjuk vagy szlengjük, ami olyan kiterjedt és olyan fontos szerepet játszik a hálózaton való kiigazodásban, hogy külön fejezetet érdemel.