Információgazdálkodás

"A Usenet olyan, mint egy csapat hasmenéses cirkuszi elefánt elõadás közben: irdatlan nagy, nehezen irányítható, félelmetes, szórakoztató -- és elképesztõ mennyiségû trágyát termel, éppen amikor az ember a legkevésbé számít rá"

Gene Spafford (1992)

Idézi Joel Snyder: Internet: Going South

Internet World -- 1994. nov./dec.
 
 

Az az információs vezeték, ami egyre több oktatási intézménybe, munkahelyre, sõt lassan a lakásokba is eljut, azzal is problémát tud okozni, hogy túl jól mûködik. Ha feliratkozunk néhány levelezõ listára, könnyen elõfordulhat, hogy száznál is több levelet találunk minden reggel a postaládánkban. Az új hálózati szolgáltatásokat bejelentõ fórumokon tucatnyi érdekes információforrást ismertetnek minden nap. Ha pedig "rászokunk" a Usenet hírcsoportok olvasására, az átlagosan napi 70 Mbyte forgalom mellett gyakran támad olyan érzésünk, mintha a világ összes újságjára elõfizettünk volna.

 Az online számítógépes források nem oldották meg véglegesen az információk közötti eligazodás problémáját; azzal, hogy a hálózatokon mindenki (különösebb formalitások nélkül) lehet információszolgáltató, új helyzet állt elõ, újfajta problémákkal. A legfontosabb kérdés most ez: Hogyan lehet egy igen nagy tömegû, fizikailag a világ különbözõ pontjain elosztott, rendezetlen, gyorsan változó és növekvõ (egyre inkább multimédia) adathalmazból rövid idõ alatt és elfogadható pontossággal kiszûrni a kívánt információt?

 Itt most csak felhasználói szempontból vizsgáljuk a kérdést és megpróbálunk néhány tanácsot adni a hálózatról szerzett anyagok kezelésével kapcsolatban.

 Érdemes tudatosítani például, hogy milyen egyedi sajátosságokkal rendelkezik ez a kommunikációs csatorna, ami megkülönbözteti minden más médiumtól: A hálózati kommunikáció tetszõleges módon fókuszálható; a címzett lehet egyetlen ember, vagy egy több száz fõs csoport, vagy akár az egész (hálózatos) világ. Nemcsak a megcélzottak köre állítható igen rugalmasan, hanem az "irányzék" is. A kb. tízezernyi elektronikus levelezõ fórum és a rengeteg tematikus információs gyûjtemény olyan specializált, kategorizált "olvasóközönséget" jelent, amirõl a hagyományos médiában dolgozó reklámcégek csak álmodoznak.

 Egy másik érdekesség, hogy a hálózatok információs csatornáiba mindenféle szûrõk építhetõk (jó esetben ezt a felhasználó teheti meg), így csak az illetõ számára igazán érdekes és fontos információk jönnek át. Ezek a szûrõk jelenleg is továbbfejlesztés alatt vannak, és szintén példátlan technikát jelentenek más csatornákhoz képest. A legegyszerûbb megoldás a newsgroupoknál használható "killfile", ahol megadható, hogy milyen témájú vagy feladójú leveleket nem akarunk látni. Folynak kísérletek általános célú e-mail kezelõ szoftverekkel is, amelyek képesek a gazdájuk helyett szortírozni a leveleket, sõt esetleg automatikusan megválaszolják az egyszerûbbeket. Már most is léteznek olyan, statisztikai módszerekkel dolgozó keresõtechnikák (pl. WAIS és WWW rendszerekhez), melyek a jellemzõ szavak elõfordulási módja szerint próbálják meg egy adott témában a legjobb szöveges dokumentumokat kiválasztani. Az igazán izgalmas megoldások viszont az ún. szoftver- vagy tudásrobotok (softbots, knowbots) lesznek. Ezek a mesterséges intelligencia elemeivel rendelkezõ "szoftver ügynökök" képesek önállóan kalandozni a hálózatokon és a megbízójuk által megadott témával kapcsolatban információkat gyûjtögetni különbözõ adatforrásokból. Az elsõ ilyen (persze még elég kezdetleges) programok 1994 második felében jelentek meg a piacon.

 De, amíg a számítógépek elég okosak lesznek ilyen feladatokhoz, addig nekünk kell az információs túlterhelés ellen védekezni és megtanulni az információk tudatos fogyasztását, hatékony feldolgozását és rendszerezett tárolását. Néhány egyszerû trükk és jó tanács:

 Aki csak az ismerõseivel levelezik a hálózaton, annak általában nem gond a kimenõ és beérkezõ üzenetek adminisztrálása (a fejlettebb e-mail programoknak saját funkcióik vannak erre a célra). Ha viszont feliratkozunk néhány levelezõcsoportba, akkor esetleg naponta több száz levelet is kaphatunk. Néhány hetes kísérletezés után azért rendszerint kialakul, hogy melyek azok a listák, amelyeket érdemes figyelni és mi az az e-mail forgalom, ami nem haladja meg a tároláshoz rendelkezésünkre álló lemezkapacitást és persze a mi olvasási kapacitásunkat. Sok Bitnet és Internet levelezõcsoport anyagát rendszeresen átmásolják a Usenet News szolgáltatásba és archiválják különbözõ, gopherrel vagy ftp-vel elérhetõ gépeken, ezért a kevésbé érdekes listák leveleibe érdemesebb idõnként ezeken a helyeken belenézni.

 Azokat a leveleket, amelyekkel visszaigazolták, hogy feliratkoztunk egy listára vagy elõfizettünk egy elektronikus újságra, õrizzük meg, hogy szükség esetén tudjuk, hogy honnan és hogyan kell kijelentkezni. Ugyancsak érdemes valamilyen módon a más úton (pl. file-transzferrel) letöltött állományok eredeti lelõhelyét feljegyezni, mert erre az információra késõbb is szükségünk lehet (például, ha meg akarjuk nézni, hogy nincs-e már újabb verzió az illetõ állományból).

 A megõrzésre érdemes leveleket és file-okat célszerû letölteni a saját számítógépünkre és nem azon a központi gépen tárolni, ahol az accountunk van, mert ott nem garantált azok megõrzése (pl. géphiba miatt). Ugyancsak érdemes megõrizni az általunk írt fontosabb leveleket (pl. úgy, hogy magunknak is küldünk egy másolatot belõlük), hogy késõbb is megnézhessük, kinek mit írtunk, s szükség esetén hivatkozhassunk rá.

 Érdemes az egyes listák vagy levelezõpartnerek anyagát külön-külön könyvtárban archiválni és a hasonló témájú leveleket összerakni egy file-ba. Csinálhatunk egy directory-t vagy iratgyûjtõt ("folder"-t) az újonnan bejött leveleknek is, ahol azok addig várakozhatnak, amíg nem döntünk a sorsuk felõl. A saját gépünkre letöltött szöveges állományokat leindexelhetjük valamilyen teljesszövegû keresõprogrammal vagy hipertext kapcsolatokat építhetünk ki a logikailag összetartozó file-ok között.

 Ha kialakítunk magunknak valami rendszert a hálózatról származó állományaink adminisztrálására és nem engedjük meg, hogy nagyon felszaporodjanak az olvasatlan, megválaszolatlan, kipróbálatlan, kategorizálatlan vagy letörlésre váró leveleink és egyéb anyagaink, akkor néhány év alatt egy olyan információs bázist tudunk kialakítani, amit például jól hasznosíthatunk majd a munkánkhoz.