Kétpontos kommunikáció, távoli hozzáférés

Az Internet önálló gépekből (hosztokból és routerekből), és az őket összekapcsoló hálózati, kommunikációs infrastruktúrából áll. De amíg kisebb területen, pl. egy épületen belül többnyire LAN-okat használnak a kommunikációra, a legtöbb nagy kiterjedésű infrastruktúra kétpontos összeköttetéseket megvalósító kommunikációs vonalakból épül fel.

Két alapvető helyzet van, amelyben ezt a típusú kommunikációt alkalmazzák: LAN-ok összekapcsolása, tipikusan routereken és az ezeket összekapcsoló gerinchálózatokon keresztül és az otthoni, modemes, kapcsolt telefonvonalas vagy más hasonló technológián alapuló kapcsolaton keresztül az Internetre kapcsolódó egyéni felhasználók millióinak esetében. A határvonalak elmosódnak, ui. egyre több otthoni felhasználó tulajdonképpen kisebb-nagyobb hálózatot jelent.

Ez utóbbinak két alapvető formája van. A régebbi, a kihalóban lévő megoldás az, amikor a távoli felhasználó virtuális terminálként jelentkezik be a szolgáltató gépére. Ezt nevezik felületi hozzáférésnek (shell account). Az elterjedtebb az, amikor az otthoni felhasználó direkt kapcsolatba lép a szolgáltató routerével, és teljes jogú Internet hosztként működik a kapcsolat bontásáig. Így a felhasználó hozzáférhet az Internet minden szolgáltatásához, nem csak a karakteres felületen elérhetőkhöz.

Mind a routerek közötti kapcsolathoz, mind a router-hoszt kapcsolathoz szükség van a kommunikációs hálózaton használható protokollra, amely megoldja a keretezés, hibavédelem és a többi adatkapcsolati funkció biztosításához. Két ilyen protokollt használnak széleskörűen, az SLIP-t és a PPP-t.

SLIP - Serial Line IP (Soros vonali IP)

A SLIP a régebbi a két protokoll közül. Rick Adams találta ki 1984-ben, hogy SUN munkaállomásokot tudjon csatlakoztatni az ARPANET-hez, kapcsolt vonalon, modem segítségével. A protokollt a RFC 1055-ben van leírva, működése nagyon egyszerű. A munkaállomás nyers IP csomagokat küld át a vonalon egy speciális jelző bájttal (0xC0) a keret végén. Ha a jelző bájt a csomag belsejében is előfordul, egyfajta karakterbeszúrást alkalmazunk: egy speciális kétbájtos sorozatot küldünk helyette. Ha ez is előfordul (aminek a valószínüsége nagyon kicsi), akkor újabb karakterbeszúrással oldjuk fel a helyzetet.

A protokoll újabb verziói egyféle TCP és IP fejléc-tömörítést valósítanak meg, ami azon alapul, hogy az egymást követő csomagok fejléce sok közös adatot tartalmaz. Ezek - és más, hasonló optimalizációk a RFC 1144-ben vannak leírva.

Habár a protokoll még mindig széleskörűen használatos, van vele néhány alapvető gond. Először is nem tartalmaz semmilyen hibafigyelő- és javító eljárást, így a felsőbb rétegeknek kell ezt a problémakört kezelniük. Másodszor a SLIP csak az IP-t támogatja. A növekvő Internet egyre több olyan hálózatot foglal magában, aminek nem anyanyelve az IP, így ez a korlátozás újabb problémák forrása. Harmadszor mindkét, kommunikációban résztvevő félnek előre tudnia kell a másik IP-címét. Egyik címet sem lehet a kapcsolat felépítése során dinamikusan hozzárendelni. Mivel a rendelkezésre álló IP-címtartomány kifogyófélben van, ez is komoly korlátozás. Negyedszer a SLIP nem biztosít semmiféle hitelesítést, ami kapcsolt vonalak esetén komoly biztonsági kérdéseket vet fel. És végül ötödször a SLIP nem jóváhagyott Internet-szabvány, így sok külömböző, egymással inkompatibilis véltozata létezik. Ez egyedül is igen bonyolulttá teheti a kommunikációt.

PPP - Point-to-Point Protocol (Pont-pont protokoll)

Hogy javítson a helyzeten az IETF (Internet Engineering Task Force) felkért egy csoportot, hogy találjanak ki egy protokollt a kétpontos kommunikációhoz, amelyik az összes problémát megoldja és hivatalos Internet szabvánnyá válhat. Ennek a munkának az eredménye a PPP protokoll, melyet a RFC 1661-ben definiáltak, és később több más RFC-ben (1662, 1663, stb.) részleteztek.

A PPP megoldja a hibajelzést, többféle protokollt támogat, lehetővé teszi, hogy IP-címeket a kapcsolat felépítésekor rendeljék az állomásokhoz, lehetővé teszik a hitelesítést és még sok más fejlesztést is tartalmaz a SLIP-hez képest. Három alapvető dolgot biztosít:

  1. Hibajelzést is megoldó, kiforrott keretezési módszert.
  2. Kapcsolatvezérlő protokollt a vonalak felélesztésére, tesztelésére, az opciók megbeszélésére és a vonalak elengedésére. Ez az LCP (Link Control Protocoll - adatkapcsolat-vezérlő protokoll)
  3. Olyan módot a hálózatiréteg-opciók megbeszélésére, amely független az alkalmazott hálózatiréteg-protokolltól. A módszer az, hogy különböző NCP (Network Control Protocol - hálózati vezérlő protokoll) van mindegyik támogatott hálózati réteghez.

A PPP egy többprotokollos keretezési eljárás, amely alkalmas modem, HDLC bit-soros vonal, SONET és más fizikai rétegek feletti használatra.

Vissza
Előre